(Scroll down for the English article)
A Pataki Refi diákjai ismét alkottak valami csodálatosat. Valamit, ami megnevettetett, ami megihletett, és ami összekötött.
2013. december 11-én rendezték meg a gimnáziumban második alkalommal a Refi’s Got Talent elnevezésű műsort, melynek sikere ezúttal sem maradt el. Ismét bebizonyosodott, hogy milyen sok géniusz és különleges fiatal választotta iskolánkat. A tehetség pedig olyan, mint egy szivárvány. Istentől kaptuk és még annál is sokszínűbb, mint gondolnánk.
Ez kicsi csapatunk eddigi legeredményesebb eseménye és ez még csak a kezdet. Határ a csillagos ég!
Ez kicsi csapatunk eddigi legeredményesebb eseménye és ez még csak a kezdet. Határ a csillagos ég!
A hangulat már egy órával a kezdés előtt zajos volt és vidám. Hova lehet ezt még fokozni? - kérdeztem magamtól kissé aggódva. Azonban ismét tanultam valami újat. Először is, ez legyen a legnagyobb fejtörésünk a jövőben is. Másodszor pedig, mindig van még feljebb. Ez be is igazolódott. A hangulat a tetőfokára hágott és nemcsak a közönség, de még Szabó Viktória tanárnő is, aki Simon Cowell háládatlan feladatát kapta, együtt dúdolta a dalokat a fellépőkkel és dobolta a ritmust. A zsűri másik két tagja, Judit néni és Kiss Norbert tanár úr is hasonlóképpen jól érezték magukat szerepkörükben, ha csak a műsor erejéig is.
Aztán csend lett. Egy megható, elgondolkodtató vers következett. Meglepve tapasztaltam, hogy ugyanazok az emberek, akik az imént még hangosan kacagtak és felszabadultan örültek, most áhítatos csöndben koncentrálnak társukra, aki saját szerzeményének vagy kedvenc művének mély érzelmeit igyekszik átadni őszinte hittel és meggyőződéssel magyarul vagy éppen angolul.
Legyen a műsorszám egy megható költemény, humoros jelenet vagy vidám dal a kemény munka gyümölcse ugyanaz: tapsvihar.
A különböző produkciókra való ráhangolódásban lelkes műsorvezetőink voltak segítségünkre: Hochrek Dóra és Lastóczki Ábel. Barátaink úgy mozogtak a színpadon, mintha erre születtek volna és frappáns, humoros megjegyzéseikkel tovább emelték az este hangulatát.
A rendezvény legfontosabb résztvevőit, főhőseinket szándékosan a végére hagytam. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ezúton is gratuláljak az est sztárjainak és megköszönjem szereplésüket. Köszönjük a könnyfakasztóan humoros és kreatív színdarabokat, megindító verseket, gyönyörű zongoradarabokat és dalokat. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor!
Written by Laczkó Kitti
Edited by Szabó Viktória
As some of you will remember, 2012 saw the debut of a new Refi tradition – Refi’s Got Talent – where students and teachers alike, took to the stage and shared their gifts, in all possible forms. This year, hosted the most successful Refi Revolution Team event, to date, as the audience enjoyed Refi’s Got Talent 2013. It was a truly unforgettable evening.
There were moments of side-splitting laughter, encouragement and absolute respect for those who laid themselves bare, in front of an audience of their peers. The performers showed talents that even their class mates, students, colleagues and teachers were unaware of.
The evening was hosted by our hilarious and adorable duo, Lastóczki Ábel and Hochrek Dóra, from class 12.E. The pair entertained the audience, as much as they protected the performers from our ’resident Simon Cowell’, Szabó Viktória. Dóra repeatedly rebuked the literature teacher for her endless and unbelievable comments against the school’s most talented.
Don’t worry; despite Viki’s best efforts to smash their self-esteem, they were given indescribable hope from RGT’s most loving judge, Baumgartner Judit. In addition, the witty yet, balanced judge - Kiss Norbert, also offered comfort to Viktória’s most masterfully destroyed victims.
There were three categories: music & song, drama and poetry. All three categories were thoroughly represented by artists from all grades and classes! There were pieces performed in Hungarian, English and German.
As chosen by the audience, there were three deserving winners, one for each category, honoured at the end of the evening by our presenters.
The level of talent displayed shocked all who came and instilled a loving gratitude within each of us. Not to mention, an inner excitement looking forward to RGT 2014, bring it on!
This year's event raised a whopping 14,000 HUF and will be used to support the team's upcoming mission to London and Aberdeen, UK.
The level of talent displayed shocked all who came and instilled a loving gratitude within each of us. Not to mention, an inner excitement looking forward to RGT 2014, bring it on!
This year's event raised a whopping 14,000 HUF and will be used to support the team's upcoming mission to London and Aberdeen, UK.
The Refi Revolution team would like to thank everyone who took part and helped to make this event a success. That includes our amazing judges, presenters, performers, technical support, those strong boys that acted as removal men when preparing the stage and of course - the audience.
In addition, we would like to thank our head teacher, Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó, for her continued support, allowing us to carry out such events. We would also like to give a special thanks to one of the hardest working members of our team, Szabó Viktória. This event would simply have been impossible without all her hard work, behind the scenes as much as on stage. Thank you.
Written by Aiysha Jebali
No comments:
Post a Comment