„Féljétek az Istent és Néki adjatok
dicsőséget!”
Február
28-án útnak indult kis csapatunk izgatottan, ugyanakkor kicsit félve. Sokunk
akkor repült először életében, de ez csak még érdekesebbé tette a kirándulást. A
legfőbb célunk az volt, hogy új kapcsolatokat alakítsunk ki, szolgáljunk,
valamint az ott élők támogatását kérjünk, azonban sokkal többet kaptunk utunk
során, mint ahogy azt gondoltuk volna.
Londonba
érkezésünk napján, mikor lepakoltunk a szálláson és belekóstoltunk az első
„fish’n’chips”-be, tudatosult bennünk, hogy már nem Magyarországon vagyunk.
Egy napot városnézéssel töltöttünk, majd szombaton inkább a csapatépítésre fordítottuk az időnket, illetve a prezentációnk tökéletesítésére. Vasárnap reggel egy francia istentiszteletre indultunk, de mikor odaértünk, kiderült, hogy egy másik gyülekezet alkalmára érkeztünk. Számomra ott vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire áldottak vagyunk és hogy Isten velünk van. Aznap este repültünk tovább Skóciába, Aberdeenbe.
A befogadóink már vártak ránk, mikor megérkeztünk. Mindenkit örömmel fogadtak és hazavittek meleg otthonaikba. Hétfő reggel találkoztunk a csapattal, majd szétváltunk, mivel hárman a csapatunkból hangfelvételeken dolgoztak, míg mi várost néztünk egy kicsit.
Egy napot városnézéssel töltöttünk, majd szombaton inkább a csapatépítésre fordítottuk az időnket, illetve a prezentációnk tökéletesítésére. Vasárnap reggel egy francia istentiszteletre indultunk, de mikor odaértünk, kiderült, hogy egy másik gyülekezet alkalmára érkeztünk. Számomra ott vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire áldottak vagyunk és hogy Isten velünk van. Aznap este repültünk tovább Skóciába, Aberdeenbe.
A befogadóink már vártak ránk, mikor megérkeztünk. Mindenkit örömmel fogadtak és hazavittek meleg otthonaikba. Hétfő reggel találkoztunk a csapattal, majd szétváltunk, mivel hárman a csapatunkból hangfelvételeken dolgoztak, míg mi várost néztünk egy kicsit.
Este egy Biblia órán vettünk részt, melynek
keretében úgynevezett imasétára mentünk. A város főutcáján sétálva imádkoztunk
az ott lakó emberekért, a városért, Skóciáért, Magyarországért, Sárospatakért,
a Refiért és a keresztényekért világszerte.
A
hét hátralévő részében eljutottunk a tengerpartra, az egyetemvárosba, és
megnézhettük az „igazi Skóciát” a zöld dombokon egy várat a tengerparton: a fel-
felcsapó hullámok zajában és a sirályok társaságában úgy éreztük magunkat,
mintha egy filmben szerepeltünk volna.
Szerdán
megtartottuk az előadásunkat, amit az emberek érdeklődéssel hallgattak. Utána ismerkedtünk,
beszélgettünk: leírhatatlan sok támogatásról biztosítottak minket és valóban éreztük
a törődésüket.
Pénteken,
a hazaindulásunk napján, tudtuk, hogy sikeres volt az utunk. A felvételek
hihetetlenül jól mentek, és éreztük, hogy valamit elindítottunk. Megalapoztunk
számos kapcsolatot, melyeket ápolni kell, de gyümölcsözőnek ígérkeznek.
Miután hazatértünk, rájöttünk, mennyi mindennel gazdagodtunk kint, mindössze röpke 10 nap alatt. Nem csak gyönyörű tájakat csodálhattunk meg, de annyi szeretet, kedvességet és törődést kaptunk emberektől, akikkel azelőtt soha nem találkoztunk. Egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak, mely sokunk életébe hozott változást.
___________________________________________________
Mission
to the United Kingdom
As the plane took off; we were all in a euphoric state of excitement and
anticipation, for our journey. It was on a sunny Thursday afternoon, a
beautiful day for flying, when we started our trip. For some, it was their
first flight but for others, they could barely count how many times they had
flown.
The Sun set long before we managed to arrive at our hostel, we were
exhausted! However, it was there that we had our first fish’n’chips meal which
made us realize that we were truly in London.
We went sightseeing on Friday and then worked on our presentation.
Saturday came and was filled with team building and our time in the capital was
almost finished. On Sunday we had time to go to Newcourt Elim Pentecostal
Church service before taking off to Scotland and personally, that was the time
when I felt how blessed we were and how blessed our trip would be. God settled
all our fears during that fellowship.
On our way to Scotland we were filled with excitement and as we arrived
at Gilcomston Church, our amazing host families were waiting to take us
home.
On our first day - we split up; three of the team went to a recording
studio while the rest of us had a little exploration around town. We were
amazed by the beautiful buildings, old churches and Marshall College, which is
the 2nd largest granite building in Europe.
In the evening, we
went to a prayer group at Aberdeen Elim Church, where we were able to go on a
prayer walk up and down the main street. We prayed for people in Scotland, in
Hungary, for Aberdeen, for Sárospatak, for our school and for Christianity in
general – it was such an eye-opening and uplifting experience.
Although, we were
deeply shocked by the fact in the town there are churches which are now used as
casinos, bars and restaurants. To see this with our own eyes was probably the
creepiest thing we’ve ever experienced.
On Tuesday morning,
we had some time to bond as a team as we wandered down to the beach and just
played, took photos, enjoyed the sunshine and laughed until our stomachs hurt.
Then we took to the
streets to invite people to the lunch time service at Gilcomston and later, we
served a little by helping with cleaning up the church.
During our time in
Aberdeen we made countless new friends and connections. This continued on Wednesday
when we were shown around Old Aberdeen and the University of Aberdeen, while
part of our group was, again, in the recording studio.
Some of the team
assisted with Café Plus, for the elderly and enjoyed fellowship with them. Our
entire group was reunited and attended a Bible study in the evening, at
Gilcomston. Afterwards, we gave a presentation about our school which went very
well and we all felt we were understood and genuinely cared for.
On Thursday, in the
morning, we were invited to one of the Y.M.C.A.’s sessions with elderly and
while we could relaxed, we enjoyed the company of a different generation for a
little while.
Later on, we were
shown the ‘real Scotland.’ The beautiful landscape, the ocean, and the castle
on the coast just amazed us. It is safe to say that time we were absolutely
overwhelmed with all the love and everything that we’d been given from
practical strangers - we were just overjoyed!
As I fondly recall
the events of this trip, I realize how blessed we were during it from start to
finish. So many people helped us, prayed for us and took care of us. We thank
you all for the support that you gave us. This trip was a real life changing
event for many of us. Praise God.